Utazás az illatok körül

Az illatok körülvesznek bennünket.

Jelen vannak az életünkben, italunkban, ételünkben, az otthonunkban. Az illatunk sokat elárul rólunk. Tudatosan használva egyébként a mesterséges illatok (például egy parfüm) is lehetnek előnyösek. Sokszor kedves emlékeket kötünk egy-egy illathoz, vagy talán éppen rosszat. Biztos mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akinek van egy jellemző illata, a testápolója, a parfümje, bármi amit, ha megérzünk azonnal eszünkbe jut az illető. Az én nagymamámnak mindig tiszta szappan illata volt, nem tudom melyik volt az, csak azt tudom, hogy ha becsukom a szemem és rágondolok, akkor eszembe jut az illata, ami megnyugtató és tiszta volt,  kedves emlékekkel tölt el. Nekem sosem volt ilyen határozott, saját “illatom”, szeretek csapongani és sokszor teljesen eltérő illatokat találok vonzónak. Nagyon örültem amikor Molnár Judit az It’s YOUR World -től meghívott egy parfüm készítő workshopra. Mert igazán jó kis “csajos” programnak ígérkezett. Az pedig, hogy saját illatom legyen kinek ne lenne csábító gondolat.

A parfüm már szinte egyidős az emberiséggel. Az óegyiptomi orvosok úgy gondolták, ha egy illat pozitívan hat a lélekre, akkor a testre is, és az isteneknek is kedvére van. Az illatszerekkel való foglalkozás igen megbecsült szakma volt az ókorban is, papok, orvosok és más tanult emberek gyakorolták. Ma már vannak parfümőrök, illatszakértők, illatesztéták. Molnár Judit rendezvényei az illatok köré épülnek, mint például az illatvacsorák vagy a parfüm készítő workshopok.

Azt olvastam egyszer valahol, hogy a parfüm az elegancia és a csábítás nélkülözhetetlen eszköze, és mindenkinek kötelessége megtalálni a saját illatát. Azt, amilyen ő maga. Azt gondoltam ennél jobb alkalom az életben erre már nem lesz.

Jó régen olvastam a Parfüm című könyvet ami engem rabul ejtett, a férjem igazi bűntetésként élte meg amikor meg kellett nézni a moziban, de ez nem tudta kedvemet venni. Szóval nagyon kíváncsi voltam az “Orra”, a titokzatos parfümőrre is, hogy vajon hasonlítani fog-e Jean-Baptiste -ra, a tehetséges, de megszállott parfümkészítőre?

A brazil Daniel Pescio, bár egy picit sem hasonlít az általam elképzelt fanatikus parfümkészítőre, nem okozott csalódást. Daniel nem egy átlagos orr, aki erre született és egészen pici kora óta a levegő illatából tájékozódott, hanem egy furcsa pályamódosítás után lett sikeres parfümkészítő. 15 év filmes munka után végezte el a világhírű Versailles-i Parfüm Akadémiát. Számos nagy márkával dolgozott, mint a Chanel, Dior, Prada, Tom ford és oh igen a Hermes … ezektől a szavaktól azért már hevesebben vert a szívem, és tudtam, hogy azért valamit csak tudhat. 2015 óta a saját illatait készíti és tanítja a parfümkészítést a világon.

Szóval ott voltam én és még pár lelkes amatőr, és 100 meg 100 üvegcse, ami a lehetőségek végtelen tárházát jelentette.

Bár a feladat nem tűnt túl bonyolultnak, mégsem egyszerű kiválasztani mi az, ami igazán tetszik, és megpróbálni elképzelni, hogy vajon a citrom passzol-e a kókuszhoz. Szerencsére nem vagyok egy bonyolult típus, és elég intuitív vagyok, így én nagyon gyorsan haladtam, bevallom amit nem akartam azt megsem szagoltam. Tudtam, hogy bár  a levendulát imádom, de az a ruhásszekrényünk illata, nem akarok szekrényszagú lenni, így ezeket eleve elvetettem. A feladatot, hogy 10-12 illatot válasszak, ami tetszik nagyon gyorsan elvégeztem. A többiek sokkal megfontoltabbak voltak, szagolgattak, jegyzeteltek, kicsit még irigykedtem is hogy mások mennyivel komolyabban viselkednek.

Az összeírt listámhoz Daniel felírta, hogy miből hány cseppet rakjak az üvegcsémbe, amiben az alkoholos alap volt.

És pontosan úgy készült el a parfümöm, amivel én tökéletesen elégedett voltam az eredménnyel. A híres Orr is megdícsérte, de nincsenek illuzióim arról, hogy ha nem jó az illata akkor is ezt teszi. De szerencsére a padtársam egy kedves ismerős, mondhatni már barátnő volt, a sokak számára talán ismerős Eszter ( a Mom Loves Diamonds bloggere ) aki azt mondta ez pontosan én vagyok, kicsit erős, kicsit vehemens, nem várt tőlem kevesebbet. Itt megint elmondom, hogy én voltam az egyetlen aki, az első próbával megelégedett és nem szerettet volna változtatni semmin, a többieknek lehetőségük volt rá, hogy változtassanak az arányokon Daniel segítségével.

És bár olyan könnyűnek hangzik, hogy csak belecseppented ami tetszik és már kész is, azért ez nem így sikerült volna segítség nélkül, mert az, hogy mi alapján határozza meg a parfümőr az arányokat az számomra titok maradt.

 

Még idén egy workshop lesz amire úgy tudom van szabad hely, és lehet jelentkezni ITT

Ha valaki különleges programokra vágyik akkor érdemes az It’s YOUR World   rendezvényeit figyelemmel kísérni, mert Judit mindig kitalál valami igazán izgalmasat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tags:
,