Széna vagy szalma?

Nincs nyár szalmakalap nélkül. De hol vannak azok az idők, amikor csak a strandon hordtunk szalma kiegészítőket?

Egy csinos szalmakalap tökéletes kiegészítője lehet bármelyik nyári ruhánknak, akár a városban is. Már nem csak strandtáskák készülnek szalmából, és a lábunkra is sikkes, szalmával borított platformszandál kerülhet. Ahogy egyre több nyári darab kerül az üzletek polcaira, már most lehet látni, hogy idén lesz miből válogatnunk, ha szalmáról van szó.

A szalmakalap minden szezonban más és más formában hódít, biztos sokan emlékeztek Samantha ikonikus kalapjára, amivel a bűnös gondolatait rejtegette.

 

Nos, idén igazán középpontba kerültek az oversized kalapok. Tavaly még leginkább csak az instagrammon csodálhattuk őket, nagyon kevés helyen lehetett beszerezni. Idén viszont szinte minden üzletben találhatunk mindenféle méretben, nagyobb és még nagyobb kalapokat. Praktikusnak egyáltalán nem nevezhető ugyan, mérete miatt feküdni nem lehet benne, és egy cuki kis cukrászda ajtaján be sem lehet férni benne. Viszont, hogy pozitív dolgokat is mondjak nagyon jól árnyékol, és valljuk be, nagyon jól mutat.

Aki nem hajlandó feláldozni magát a trendek oltárán, az is bőven válogathat a kisebb karimák között. A kényelmesebb, lazább stílus kedvelői pedig simlis változatban is viselhetik fejükön a szalmát, vagy hordhatnak napellenzőt. Lehet kis nyári séta, elegánsabb kora esti program, viseljünk bátran.

 

Ha pedig megvan a tökéletes kalap akkor jöhet a táska.

A szalmából vagy raffiából készült darabokat már nem csak a piacokon és a strandokon hordjuk. Ráadásul nincs olyan fazon amit ne találnánk meg. Bátran szerezzetek be egy kisebbet is belőle, mert a megfelelő kombinációban még egy selyemblúzzal is nagyon jól mutat. Ha pedig a nyaralásra csak egy táskát viszel egy  magaddal, akkor bátran legyen egy nagyobb szalmatáska ami városi sétára kis ruhával vagy a strandra is jó lesz.

Ha pedig még mindig nem elég az igazi nyári hangulatból, akkor jöhetnek a lábbelik.

Helyezd a hangsúlyt a kényelemre, de ne feledkezz meg a stílusosságról sem mikor kiválasztod az új kedvencedet. Nyáron kényelmesebb a platform vagy a lapos cipő és ebből is van választék bőven.

Tags:
,