Elmemunkák

Elmemunkák címmel nézhető egy sorozat a Da Vinci Kids adón. Szépen sorban bemutatásra kerülnek benne a jobbnál jobb elmemunkák. Mindeközben azon kezdtem el tanakodni; vajon az anyák agya hogy nézhet ki, mikor “lázasan” pörög?
Gondoltam, írhatnék a tv adónak, hogy ezt is vegyék fel a sorba?! Esetleg bemutathatnák egy applikációval, amit egy híres neves blogger feltehetne népszerű csatornájára.
Az anyaság az egyik legnagyobb elmemunka a föld kerekén, szerintem – elfogulatlan anyaként és nőként állítom.
Ebben megerősített nemrég az is, mikor december közepén rózsaszín sínadrágot kerestem, melyből persze csak és kizárólag olyan méret kellett, mely akkor egyáltalán nem volt sehol…Persze ilyenkor megállják helyüket az örök igazságok is, mint pl. gyermekünk pont olyankor növi ki az övét és a másik még épp nagy rá, mikor a nullához konvergál a lehetősége, hogy újat kapjunk; így megoldásként csekély 1 hónap kényelmes sínadrág viselésért elkezdünk lázasan keresgélni. Keresés közben, persze általában a “guugli” is megbukik, így időlegesen muníció nélkül, kizárólag ösztöneinkre hallgatva kell helytállnunk; a munka, család, háztartás mellett, ja és mindezt kecsesen nőként viselve, ízlésesen.
Hogy csináljuk? Honnan van bennünk ennyi erő? Hol töltődünk?
Néha egyáltalán nem tudom, csak azt érzem mennem kell előre. Csak csinálni kell és minden megy magától.
Sokszor nagyon emberpróbáló, amit anyaként, nőként bevállalunk.
Én is, mi is szembesültünk az első gyermek megszületése után, hogy ez nem is olyan egyszerű. Szervezni, dolgozni, mindent megteremteni és emellett, magunkra is figyelni, nagyon kemény elmemunkát is igényel. Szerintem mindahányan, nők-anyák egész egyszerűen őrületes jó elmemunkásoknak kell lennünk, ahhoz amit csinálunk és ahogy csinálunk, vagy amit csinálni fogunk.
Számos felmérés és kutatás szól arról, hogyan is csináljuk, és hogy mi nők egyszerre hány dologra tudunk szimultán figyelni. És igen, mindez eszembe jutott, mikor évvégén a karácsonyi hajrában én a lányomnak rózsaszín – merthogy akinek legalább olyan akaratos kicsi lánya van, mint nekem, amire mellesleg eléggé büszke vagyok, megérti, hogy a szín igenis nagyon fontos tényező. De persze a méret már sehol, ismétlem sehol nem kapható. Na, ilyen esetben azt vettem észre, hogy érzékeink kiélesednek az adott dologra, mint valami vadászkutyáé. Figyelünk és lecsapunk; amikor pedig megvan a lelőhely minden követ megmozgatunk, és megszerezzük.
Sokat tanakodtam magammal, vajon ezt lehet tanítani? Vagy ezek ösztönök? Akárhogy is, én mindig hallgatok ezekre az ösztöneimre. Megvárom amíg bejelentkeznek, utána megyek az árral. Tapasztalatom szerint, ez mindig segít. Egyébként is minden valamirevaló sikerguru is mindig ezt írja, mondja, bloggolja. Hallgass a szívedre. Én ezt ezzel azonosítom.
De máris itt a következő kérdés: vajon ennyi feladatot hogy lehet ellátni és milyen hosszú távon lehet az agyunkat ennyi elmemunkával terhelni? Mit lehet tenni a terhelés csökkentése ügyében? Jobban koordinálni, vagy egész egyszerűen elengedni? Vagy mindkettőt együtt?
Egyenlőre két opció merült fel.
1. Árral való úszás
2. Tervezés és tervezés
Ez a két véglet létezik. Először mindig nézzük a végleteket, ezt még nagymamámtól tanultam, és eddig bevált.
Tehát, ha úszunk az árral, az is egy megoldás. Akkor alkalmazom, mikor fáradt vagyok és tudom, hogy a dolgok meg csak jönnek és jönnek. Eszerint, ahogy érkeznek dolgok, én megoldom. Ez abszolút fáradtságfaktoros. Ha fáradt vagyok nagyon jól működik. Ellenzőik szerint viszont rengeteg energiát felemészt, amivel nem vitatkozom, mert valószínű igaz; de olyan jó érzés nem aggódni a dolgokon, csak megoldani őket. Ellenzői szerint még az is igaz ekkor, hogy sok ugyanolyan jellegű dolgot csinálunk, mert nincs szervezettség, így nincs priorizálás és csoportosítás. De védelmére szóljon a módszernek, ilyenkor ezek át sem villanak az agyamon, csak teszem a dolgom és megoldom. Ugyanakkor van annak valóban némi bája, mikor kapkodva, lélekszakadva rohanok egyik helyről a másikra és közben sokszor előkerül az a mondat, hogy legközelebb mindent előre megszervezünk, együtt.
A másik: a mindent megtervezünk kategória. Hát igen. A nagy révbe érés – nálam biztos meglenne – ha elérném. Vannak pillanatok az életemben, mikor elhatározom, mostantól így lesz – tervezek, és betartom. Utána eszembe jut, egy régi ismerősöm, akivel nagyon jókat beszélgettünk és azt hittem, na esetleg ha ilyen lenne az én jövendőbeli párom is, akkor a helyemen érezném magam a világegyetemben. De egy nap ez a barátom elmesélte, hogy a nyaralásuk előtt 3 héttel már bepakolnak és listát készítenek. Ezt követően minden nap tesztelik, hogy vajon mindent elpakoltak-e. Kérdeztem. Balira mentek? – mert ilyen expozíció csak messzire vihet. De nem, ők minden nyáron a Balatonra mentek. Ekkor megutáltam tervezést.. Ebben elég biztos vagyok.
És bár ez nem most történt, de nemrég újra kutattam, hogy tudnék urrá lenni – a szüleim, főnökeim által – megbélyegzett mediterrán szemléletemnek, miszerint nem igazán tervezek.
Mert tényleg úgy érzem, anyai dolgaim megtervezhetetlenek. Mindig jön valami olyan géphiba, amire senki de senki nincs felkészülve, és persze nekem mindig meg kell oldani, mert egyébként ki oldja meg a sok teendője mellett?!..ha nem anya.
Tehát hónapok óta kutatok. Résztvettem agytágításokon, voltam coach-nál (itthon és külföldön), olvastam szakkönyveket, megnéztem a netet. Es persze amire jutottam, az, hogy mindig mindet tervezzek meg. Lehetőleg előző nap este. És ami a legfőbb, írjam le, és ami a legextrémebb, papírra.
Meg kell mondjam, 3 hónapja csinálom.
Két listám van, egy hosszú távú és egy rövid távú.
Egy papír alapú és egy okostelefon alapú.
Felírtam mindent, ami az eszebe jutott. Tenger melletti lakóhely, új-szuperebbnél szuperebb családbarát munkahely, vagy csak freelancerség. És meg kell mondjam, valami elindult. Valami motoszkál a fejemben és vannak egészen új ötleteim, amikről nem is sejtettem, hogy lehetnek, ennyi elmemunka mellett…munka, gyerekek, család stb.stb.stb. mellett. Valami olyan, mint, mikor vajúdás után nem hisszük el, hogy meg tudjuk szülni a babát. Aztán csak megcsináljuk a gyermek születésének csodáját, de hogy honnan vettünk hozzá még erőt, arról halvány lila gőzünk sincs.
Viszont még egy dologra nem jöttem rá. Hogy lehe update-elni vagy upgrade-elni a papír-jegyzetet? Lusta vagyok a sok teendőm mellet minden nap új listát írni…de már legalább írok listát és működik!

Dr. Lukovszki Marianna

Tags: